Kád duguláselhárítása

A kád lefolyója több kiváltó ok következtében is eldugulhat. Az egyik leggyakoribb ebben az esetben az, hogy a hajból, samponból, szappanból álló csomók keletkeznek a cső első szakaszán, amelyek azután a kisebb szennyeződéseket is felfogják és végül teljesen eldugaszolják a csövet. Szó lehet még anyaglerakódásról is, mosószerek vagy például ruhákból kimosott anyagok – például cement – esetében, amelyek megragadnak a cső falán, majd egyre nagyobbra „híznak”, és végül a teljes keresztmetszetet betöltve elzárják az áramlás útját. Ezeknél ritkább eset, ám a szakemberek még így is rendszeresen találkoznak vele, ha valamilyen kisebb tárgy beleesik a szűrő nélküli lefolyóba, a csőkanyarulatnál megreked, és ott képez akadályt, ezzel téve szükségessé a kád duguláselhárítás munkáját.

Fürdőkád dugulásának házi módszerekkel való megszüntetése

Ha a kád lefolyója eldugul, legelőször bátran próbálkozhatunk a jól bevált és olcsó házi módszerekkel, nem kell mindjárt szakembert hívni. Az első, amihez ilyenkor nyúlunk, természetesen a pumpa, amelynek használatát aligha kell kimerítően részletezni. Ez az egyszerű eszköz azonban nem mindig jelent megoldást. Ekkor jöhetnek a népi bölcsesség módszerei – öntsünk a lefolyóba szódabikarbónát és ecetet (fél- és egypohárnyi mennyiségben), majd öblítsük le két liter forrásban lévő vízzel. Ha makacsabb problémával van dolgunk, például haj tömíti el a lefolyót, sót is adhatunk a keverékhez, ekkor egy-egy pohár szódabikarbónát és sót, majd fél pohár ecetet juttassunk a lefolyóba, mielőtt forró vizet zúdítanánk rá. Ez az elegy a legtöbb esetben képes a komolyabb lerakódások elhárítására is.

Lefolyószerek speciálisan kádakra

Ha ezekkel a szerekkel nem járunk sikerrel, megpróbálkozhatunk a kád duguláselhárítás érdekében speciális lefolyótisztító szerekkel is – ezeknél azonban mindig fordítsunk kiemelt figyelmet arra, hogy egyszerre csak egyet öntsünk a lefolyóba. Összetevőik ugyanis olyan reakcióba léphetnek egymással, amelyek nem csak a csőben okozhatnak károkat, de ránk is veszélyesek lehetnek.

Nagy a baj, hívjon minket!

Ha a dugulás ezek után sem szűnik meg, már érdemes szakembert hívni, aki szükség esetén kamerás vizsgálattal kiderítheti, hol és mi okozza a csőben a dugulást, és a csőgörénnyel minden valószínűség szerint percek alatt képes lesz azt elhárítani. A szakember ekkor megtisztítja a csövet a lerakódásoktól, a beleesett tárgyakat kihalássza, az akadályokat bedarálja, mindezt meglehetősen gyorsan és könnyedén, hogy a szabad áramlás megindulhasson.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>