Duguláselhárítás szódabikarbónával

Dugulás esetén nem kell rögtön szakembert hívnunk – bizonyos esetekben saját magunk, házilag is képesek lehetünk megoldani a problémát. Ezzel nem csak a vesződséget spóroljuk meg magunknak, de rengeteg pénzt is, hiszen filléres anyagok segítségével megoldhatjuk a gondot, anélkül, hogy sok ezer forintot áldoznánk a szerelő munkadíjára.

Az egyik leghatékonyabb anyag, amellyel dugulás esetén mindenképpen érdemes megpróbálkoznunk, a szódabikarbóna. Mindjárt az elején érdemes leszögezni, hogy nem csak akkor kerülhet elő ez a bárhol olcsón beszerezhető anyag, ha a baj már megtörtént, de megelőzésként is kiválóan alkalmazható megoldás.

Szódabikarbóna hatása

A lefolyóban a legtöbb dugulást lerakódások okozzák – zsiradék, mosogatószer vagy más különböző anyagok ragadnak meg a cső falán, amelynek keresztmetszete így egyre szűkül, végül pedig az akadály elzárja az áramlás útját. Tehát a duguláselhárítás szódabikarbónával is lehetséges, ha viszont rendszeresen – mondjuk havonta egyszer – alkalmazzuk, előre megbirkózik a legtöbb lerakódással és megspórolja nekünk a későbbi munkát. Nem kell semmiféle bonyolult műveletre gondolni – egyszerűen öntsünk félpohárnyi szódabikarbónát a lefolyóba, majd egy pohár ecettel is támogassuk meg, amikor pedig a habzás véget ért, öntsük nyakon az egészet először forró, majd bőséges hideg vízzel. Ha a háztartásban szódabikarbóna-hiány lépne fel, sütőport is alkalmazhatunk, ám abból érdemes kétszer annyit használni.
Dugulás elhárítására és karbantartásra is alkalmas az a még egyszerűbb megoldás, ha mintegy öt evőkanálnyi szódabikarbónát két liter vízben elkeverünk, ezt felforraljuk, majd azonnal a lefolyóba öntjük – ez hatékony a legtöbb lerakódásfajtával szemben.
A duguláselhárítás szódabikarbónával, ha ecettel és sóval együtt alkalmazzuk, hatásos lehet akár az olyan makacs akadályok áttörésére is, melyeket haj, sampon és szappan keveréke okoz. Ebben az esetben egy pohár szódabikarbónát egy pohár sóval keverjünk össze, ehhez adjunk fél pohár ecetet, majd irány a lefolyó. Tíz perc múlva megtámogathatjuk két liter forrásban lévő vízzel, ezt követően pedig addig folyassuk a csapból a meleg vizet, amíg az rendesen utat nem talál magának.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>